Vendégházunkban a
vendégeink számára egy külön konyhát biztosítunk, ahol elkészíthetik
saját ételeiket.
Kedves vendégeink figyelmébe ajánljuk a göcseji konyha
különlegességeit: a krumpliprószát, a dödöllét és hozzá a zamatos
zalai borokat, melyeket a kiváló zalaegerszegi éttermekben kellemes
körülmények közt fogyaszthatnak.
Kiskondás
Étterem
8900 Zalaegerszeg
Hock János út 53
1987 április 1-i nyitás után rövid időn belül népszerűvé
vált a Kiskondás Étterem, ahova a város másik feléből is
átjárnak a vendégek egy-egy jó ebédért vagy vacsoráért. A
családi vállalkozást Kustán Zoltán, a tulajdonos irányítja,
a munkában felesége és két lánya - Tímea és Andrea - is
részt vesz. 13 év stabil működést követően nagyot lépett
előre a vállalkozás. 70 fős étteremmel indult a Kiskondás,
amely jelenleg 180 fő befogadására alkalmas. Az éttermet 10
szobás panzió egészíti ki.
A gasztronómiai élvezetekről a jól felszerelt konyha, öt jól
képzett szakács és az öt felszolgáló által udvarias és gyors
kiszolgálás gondoskodik. Széles a szárnyas- és sertséhús
választékuk. A házias ízek mellett a vad, a hal és
marhasúsból készült különlegességeket is kitűnően készítik
el.
Nem feledkeznek meg a naponta bejáró vendégekről sem, nekik
napi ajánlattal kedveskednek. |
A'la
Nature Reform Étterem és Bolt
8900 Zalaegerszeg, Rákóczi u. 29.
Reform éttermünk 2002. márciusában nyitotta meg kapuit
Zalaegerszegen. Kínálata sokéves otthoni kísérletezés
eredményeképpen jött létre, melyet lányom és unokahúgom
külföldön szerzett gyakorlati tapasztalataival egészítettünk
ki. Így alakult ki étlapunk sokszínűsége, amely a magyar és
nemzetközi húsmentes konyha gazdag ízvilágát tükrözi.
Célunk a reform konyha
ízeinek megismertetése, az egészséges életmód örömeinek
átadása, és mindezen ételek megszerettetése minden
korosztállyal, hiszen nem lehet elég későn, vagy elég korán
életmódot változtatni. Szeretnénk, ha minél többen
megtapasztalnák, hogy a modern natúr konyha nem magvak
rágcsálásáról, füvek legeléséről, ízetlen falatok
legyűréséről, hanem a magyaros, ízletes ételek élvezetéről
szól.
A NEW START életmód program
hatására - amellyel 1998-ban ismerkedtünk meg - született
meg az ötlet, hogy létrehozzuk éttermünket és boltunkat.
Hisszük, hogy személyes tapasztalatainkkal, az étterem és
bolt, valamint az emeleten található infra szauna, masszázs
és gyógytorna működtetésével sokaknak nyújtunk segítséget az
egészséges életmód elsajátításában. |
Arany Bárány Hotel
8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1.
Miként a rendjelek között az 1429-ben alapított
Aranygyapjas-rend a legelőkelőbb - a fogadók közül is csak a
legelőkelőbbeket nevezték ARANY BÁRÁNY-nak.
Ezt a nevet kapta városunk legrégibb fogadója, amelyet 1750
és 1760 között építtetett a város akkori földesura, a
veszprémi püspök.
1755-től "Zala Egerszeg" mezővárosa földesurától a fogadót
bérbevette, és a megyeszékhellyé alakuló településen egyre
keresettebb fogadó a város bevételeit jelentősen
gyarapította.
De az urbanizáció és a társadalmi élet fellendülése folytán
megnövekedett forgalmat a régi épület többszöri bővítése
ellenére mind nehezebben tudta ellátni. Ezért a régi püspöki
fogadót lebontották és helyén épült fel az 1894-ben ma is
látható formájában az új kétemeletes épület. 30 szobája és
vendéglője a kor legmagasabb színvonalán állt, a társasági
rendezvények többségét a rövid idő alatt híressé vált első
emeleti dísztermében (a mai télikertben) tartották.
Az ARANY BÁRÁNY ma is a legnépszerűbb vendéglátóhely
Zalaegerszegen. Patinás épületében elegáns szobáival,
éttermével és sörözőjével egykori pompájában áll minden
Kedves Vendége szolgálatára. |
Erdőgyöngye Vendégház
8900 Zalaegerszeg,
Alsóerdei út
A Zalaegerszeg melletti Alsóerdõ szívében található exkluzív
vendégházunk, melyet a természet harmóniája és nyugalma vesz
körül. A csodálatos erdõkkel, völgyekkel, vízmosásokkal
tagolt táj az ökoturizmus "melegágya", melyhez -a 3km-re
lévõ városközpontból- biztonságos kerékpárút is vezet a
Rédics /Szlovénia/ felé vezetõ út mentén. A 140 fõs
éttermünkben a magyar szakácsmûvészet remekeivel és
különleges vadételekkel kedveskedünk az idelátogatóknak.
Tavasztól-õszig a 100 fõs kerthelyiségünket a pazar erdei
környezet, a természet illatvarázsa teszi különlegessé és
vonzóvá. Az emeleti panzióban 8db 2 ágyas fürdõszobás szoba
áll rendelkezésre, melybõl kettõ pótágyazható. Az elbűvölő,
hangulatos szobák felhőtlen pihenést biztosítanak vendégeink
számára. A zalaegerszegi termálfürdő és a mellette található
Aqua Park a család minden tagjának és korosztályának a
szórakozását és egészségmegőrzését hivatott szolgálni. |
Három
Kívánság Étterem
8900
Zalaegerszeg, Petőfi u. 26.
Önkiszolgáló étterem, amely napi 50 különböző étellel próbál
eleget tenni a mindennap igénybe vehető színvonalas
vendéglátásnak. 100 férőhelyes klimatizált termünkben minden
korosztály kedvére válogathat leveseinkből, főzelékeinkből,
változatos készételeinkből és cukrásztermékeinkből.
Mindennapi igénybevétel mellett ideális helyszín iskolás
kiránduló csoportok gyors és színvonalas étkeztetésére. |
Robinson
Music Pub - Étterem
8900 Zalaegerszeg,
Petőfi u. 24.
Zalaegerszeg belvárosának szívében a ROBINSON MUSIC PUB
ÉTTEREM 2003. október 7-én nyitotta meg kapuit vendégei
számára..
Mostantól nem kell Budapestre, Pécsre vagy Gyõrbe utazniuk
azoknak, akik music pubban szeretnék tölteni az estéjüket.
Ha nem is egy lakatlan szigeten, a Kosztolányi és a Petõfi
út sarkán mediterrán hangulat fogadja a betérõket. Ötletesen
kialakított éttermünket szökõkút teszi még élõbbé az
egyébként is természetes anyagok, azon belül is a fa, kõ,
szikla és a nád felhasználása mellett.
Célunk egy olyan étterem megnyitása volt, ahol kellemes
hangulatban, kedvesen fogadják vendégeinket akár ebédre,
vacsorára vagy egy italra, valamint nagy hangsúlyt fektetünk
zenés estek szervezésére. Egyedi jellegzetességek a
rendszeresen megrendezésre kerülõ nemzetközi élõzenés,
alkalmanként karaoke show-val egybekötött estjeink. Az
igényes zene iránt elkötelezett közönséget nap mint nap
elvarázsoljuk a jazz, a blues, a world music és a funky
nemzetközi és hazai képviselõivel.
Üzenetünk: Zalaegerszeg zenei kultúrájának szélesítése,
melyhez a Robinson Music Pub kimagasló színvonalú
környezetet biztosít.
A legjobb közönség a legjobbat kell, hogy kapja mind zenei
élvezetekben, mind kulináris örömökben.
A gasztronómiai élvezetekrõl Kovács Csaba konyhafõnök és
csapata gondoskodik. Az étteremben déltol hajnalig elsõ
osztályú ételválasztékkal, több mint 100-féle, elsõsorban
mediterrán jellegû specialitás közül válogathatnak a hozzánk
betérok. A hagyományos marha- és sertésételek mellet, halat,
vadat, rostonsülteket valamint lávakövön sült ételeket
fogyaszthatnak vendégeink, de természetesen kiszolgáljuk
vegetáriánusok igényeit is.
Igyekszünk a hely szelleméhez illõ ételeket kínálni. Így
kerülhetett étlapunkra - egyebek mellett - Robinson
szalonnás pecsenyéje, pulykamell hajótörött módra, vagy,
hogy csak egyet említsek különleges desszertjeink közül:
Bounty álom /Mézes gyümölcsös bounty csoki/.
Nagyon büszkék vagyunk a konyhánkra. Házias ízeket kínálunk
elérhetõ áron.
Vállaljuk rendezvények, állófogadások, üzleti ebédek,
fogadások, családi összejövetelek lebonyolítását is.
A Robinson Music Pub hétfõtõl csütörtökig 11-tõl éjfélig,
pénteken 11-tõl hajnali 1 óráig, míg szombaton déltõl
hajnali kettõig várja vendégeit, míg vasárnap déltõl 23
óráig tartunk nyitva! |
Vándor
Vigadó
Zalaegerszeg, Egerszeghegy u.
17.
A Vándor Vigadó
Zalaegerszeg határában, a Zalai dombság közepén fekszik.
Amellett, hogy ideális feltételeket kínál a pihenéshez és a
kikapcsolódáshoz, megfelelő kiindulópont a környékre - a
közeli Gébárti tó, az Aquacity és termálfürdő, az Őrség,
Zalakaros, Hévíz, Kehidakutány, a Balaton - vagy akár a
szomszédos Ausztriába irányuló kirándulásokhoz. A Vándor
Vigadó 1995 óa üzemel mai formájában, de a tulajdonos Bödör
Károly és családja már több mint 15 éve foglalkozik
vendéglátással. Ez idő alatt folyamatosan szépítették a
panziót és az éttermet, valamint bővítették a vendégek
számára kínált szolgáltatások körét. |
|